Július
Hazatértem után, telefonon tartottuk a kapcsolatot Bazsival. Mesélt az útjukról, technikai problémákról és meg-megnéztem a facebookra feltöltött képeit is. Egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy gyorsabban tud haladni, mint eredetileg gondolta. Biztos az is szerepet játszott, hogy Strassbourg után már egyedül hajózott, kihasznált minden percet a haladásra, és kevesebb városnéző programot iktatott be.
Augusztus
A Rajna és a Majna után a Duna-Majna csatorna következett, és a Dunára kiérve egyre inkább érzékelhető lett a kevés csapadék okozta alacsony vízállás. Ez nem csak a teherhajóknak okozott gondot, hanem az 1,2 mméter merülésű She tőkesúlya is feneket ért párszor Passau környékén. Amikor szétterül a Duna, nem lehetett igazán kivenni, hogy merre is vezet a hajózó csatorna.
Augusztus elejére nyilvánvalóvá vált, hogy mire visszaérek a családi nyaralásról, már régen túl fog járni az osztrák szakaszon, és legfeljebb Győrnél tudok majd beszállni.
Linz után csatlakozott Bazsihoz Gyula, egy régi barátja, és ketten jöttek végig, egészen Paksig. Mire újra hazatértem, már az útjuk végére is értek, hazaérkeztek Faddomboriba.
De, erről majd Bazsi személyesen beszámol, mert azt tervezi, hogy ír egy könyvet élete Nagy Kalandjáról… Én nagyon sajnáltam, hogy így, végül teljesen lemaradtam a dunai szakaszról, de be kellett látnom, hogy egy fenékkel én is csak egy hajón tudok ülni, legfeljebb kettő között a vízbe esni…
Ez a hajó elment. Szó szerint.
Viszont, annyira megtetszett nekem ez a hollandiai hajózás a folyókon, csatornákon, hogy elhatároztam, valahogy, valamikor visszajövök és bejárom Európa vízi útjait, mert az megér jó pár misét…
Ez a fajta utazási élmény ugyan nem került nálam a tengeri vitorlázás elé - más jellegű, kevésbé tűnik veszélyesnek - de jócskán megközelíti azt.
Szeptember
Tehát a She augsztus közepén megérkezett Faddomboriba, és várta a lehetőséget, hogy felhajózhasson a Sió csatornán a Balatonra. Ehhez egy valami mindenképpen szükséges, a H2O, vagyis hogy legyen víz mind a Sió csatornában, mind a Duna és a Sió-csatornát lezáró zsilip közti 4-5 km-es szakaszon.
A Duna vízállása ezen a nyáron történelmi mélységekbe süllyedt, ilyen alacsony értékeket még nem jegyeztek fel. Olyan partszakaszok, hajóroncsok kerültek szárazra, amit emberszem még nem nagyon láthatott.
Ez természetesen nem a felmelegedés következménye, hisz Trump amerikai elnöktől és a német Afd-től is tudhatjuk, hogy klímaváltozás márpediglen nincs. Aki ilyesmit terjeszt, az sima parasztvakítást követ el a bölcs nép szemével. Nem ezért nincs víz a Dunában, hanem csak úgy. Mondjuk, hogy a tatároknak ne kelljen megint a jégen csúszkálniuk…
És mivel nyáron nincs jég amin She-t fel lehetne tolni a Sió zsilpig, ezért Bazsinak várnia kellett egy kisebb árhullámra, ami legalább 1,5-2 méterrel megemeli a Duna szintjét, még ha csak pár napra is. Ha nem jön, gáz van, mert víz nincs.
Ez a pillanat, szeptember 7-én érkezett el, épp Bazsi 50. születésnapján. Augusztus közepe óta folyamatosan, árgus szemekkel hallgatta a dunai vízállás jelentéseket és várta, hogy felszálljon a füst víz formájában. A munkahelyéről délben elkéredzkedett, rohant a hajóhoz, és éppen hogy csak fel tudott jutni a Dunáról a Siót lezáró zsilipig. Még szerencse, hogy korábban megfigyelte, merre kanyarog a meder legmélyebb szakasza a zsilip előtt, így szó szerint fennakadás nélkül sikerült a manőver.
Rögtön át is zsilipelt a Sióra, és jobb lehetőség híján rákötötte a She-t a Tenkes motorosra.
Innentől kezdve, már csak arra kellett várni, hogy elkezdjék valamikor leengedni a Balatont, mert a Sió csatorna csak akkor válik teljes hosszában - egy kis időre – hajózhatóvá.
Bazsival megbeszéltük, hogy szól majd, ha eljön ez a pillanat, mert én is feltétlen szeretnék ott lenni, amikor a Sió csatornán felhajózik.
Október
Ezt az időpontot – a Balaton leeresztésének a megkezdését - a vízügy október közepére gondolta, de aztán valamiért eltolódott. Nem is baj, mert volt dolgom elég, nehezen értem volna rá.
November
Aztán a november is szépen lassan eltelt, és csak a hónap vége felé nyitották meg a csapot Siófokon. Legalább egy hét kell, amíg annyira megtelik a Sió medre, hogy hajózhatóvá válik, és kb. 2 méteres vízmélység alakul ki.
December
Végül december 3-án kaptunk zöldutat az illetékes Vízügytől, miután Siófokról végigjött egy motorosuk a 120 km-es csatornán, egészen a dunai zsilipig, és hajózhatóvá nyilvánította a szakaszt.
Én délután leautóztam Bazsiékhoz, hogy másnap indulhassunk erre az ismét nem mindennapos útra - ami tekintettel a naptárra - egyben egy igazi Mikulás-túrának ígérkezett.
2018.12.04 kedd
1. nap, 45 km
Folytatódik a She - túra
Reggel bő félórás késéssel érkeztünk meg a Sió zsiliphez.
A kameramanunk kitartóan várt ránk, lassan félig megfagyva. Ő fogja majd filmezni az indulásunkat és a parton is követ minket egy darabig autóval.
Első napi utunk a Dunai zsiliptől Borjádig
Vízügyi igazgatóság kis motoros is ott állt kikötve, tegnap jöttek le Siófokról, hogy ellenőrizék a csatorna hajózhatóságát.
Azt mondták minden rendben van, idén alig van bedőlt fa, a leginkább belógó ágakat levágták. Láttuk is később a nyomait.
A She - jobb lehetőség híján - a jó pár éve itt álló Tenkes motorosra van rákötve.
Nyújtott csatárláncban beadogattuk Tenkes-en keresztül a cócmókjainkat és az egy heti élelmet, amit Bazsi vásárolt be előre Zsomborral, aki a berakodás közben még egy Hexenschuss-t is szerzett hozzá egy szerencsétlen fordulat során.
A kötelek tisztázása után jelt adunk a túloldalon álló operatőrnek, hogy kezdheti a felvételt, indulunk. Bazsi elbődítette a flakkonos ködkürtöt és mindenhova, csak a kamerába nem nézve végre elindultunk. Ezt Laci kötötte a lelkünkre - hogy természetesnek, dokumentumfilmesnek hasson a felvétel – és szerintem egész jól csináltuk. Aztán később kiderült, hogy az indulásos snittből semmi nem sikerült, mert az az új kazetta, amit berakott, az éppen nem erre volt tervezve, és nem rögzítette a jeles eseményt.
Mindegy, illetve kár, mert nagyon lelkesen nem integettünk, és őszintén nem mosolyogtunk… És ez nincs megörökítve… :((
Utunk első szakasza a Gemenci erdőn vezetett keresztül.
Hát a Gemenci erdő...
Az egyszerűen gyönyörű! Makogó őzikék sétálgatnak buja lombok között, szarvasok bőgnek, ha szomjasak vagy más bajuk van, zöld leveleket susogtat a lágy szellő…
Nyáron.
Mondom NYÁRON!
De most tél van. Csak a kiszáradt, szürke fák, bokrok sejlenek föl a délelőtti ködben, vaddisznótúrások nyomai láthatók a sárban, a szemerkélő esőben.
Nagyon éles szem kell ahhoz, hogy meglássa a vízen járó ember a természet gyönyörűségét és a hódok rágta vastag fatörzseket ebben a borús időben...
Viszont van forralt bor!
Naranccsal, szegfűszeggel, ahogy Gyula elővarázsolta nekünk.
Ha belekortyolgatsz, máris rózsaszínűbb a világ, ahogy átnézel a meleg pohár üvegfalán...
Ez nem olyan pohár, és különben is már üres, de a hatása már látszik…
Emígyen feltöltődve motorozunk tovább a gátak között, egy-egy hídhoz érve, ahol minden alkalommal az operatőrünk várt minket méla lesben. Neki hátat fordítva álldogálunk a kormány körül, csak hogy természetes legyen az összkép…
Elhaladunk a szekszárdi dombok mellet, nézzük a nyaralókat, a kikötött hajókat és közben képes vagyok nem észrevenni a Laci operatőrünk által saját kezűleg épített kétárbócos hajót.
Délután kettő fele végre feloszlanak a felhők, kisüt a nap, van még egy jó órája. Ez azért így egész más, jobb a hangulata az embernek. Már 11 óra óta jósolgatjuk, hogy ideér az a lyuk a felhőkön, vagy mi érünk oda, de valahogy észrevétlenül, mindig másként alakult…
Lassan kezd sötétedni, és Bazsi úgy határoz, hogy Borjádon fogunk aludni, ott kötünk ki a gátőr házánál.
Meg is találtuk. A hajó orrát a lépcsőkorláthoz kötöttük (itt a Sió szélén nem olyan erős a sodrás), a farát pedig egy parton álló fához.
Áramot nem tudtunk szerezni, de reméltük, hogy az akksi kibírja majd, hogy egész este megy a fűtés ventillátora. Kibírta, tudom igazolni.
Ez után következett a nap kulturális és természetjáró programja, felmászunk a közeli dombon álló Sörétöntő toronyba.
Nem csodálkoztunk, hogy zárva van, de a tájékoztató tábláról szerencsére kiderült, hogyan is öntötték itt a sörétet az 1930-as években. Nektek van valami elképzelésetek?
Esküszöm álmatlan éjszakáim lettek volna, ha nem tudom meg…
Olyan keresztkérdés ez, mint amilyet a HR-esek tesznek föl néha a gyanútlan jelentkezőknek a felvételi elbeszélgetésen, nevezetesen hogy hogyan gyárthatják az m&m gömbölyű csokigolyócskákat, különböző színű cukormázzal bevonva…
Hogy ki ne fúródjon az oldalatok, elárulom. Nagyon ötletes, lehet még az egri vár ostromakor találták ki…:
A torony belseje üres, és egy medence van az alján. A tetején, egy sűrű szitára öntenek forró, megolvadt ólmot, ami apró cseppekben átfolyik rajta, és amíg leesik gömbformájú lesz, majd a medence vizében gyorsan kihűl. És kész is. Csak ki kell pecázni, mint a szökőkutakból az érméket.
Szép kilátás volt a torony lábától is, de mivel már sörétedett rendesen, visszaindultunk a hajóhoz. Ott összefutottunk a gátőrrel. Egy igazi gátőrrel!
Jól elbeszélgettünk mindenféléről, de engem inkább a szakmája érdekelt a legjobban. Megtudtam, hogy neki, a borjádi gátőrnek, van egy szolgálati háza, és egy 8,2 km-es szakasza, amit naponta végig szokott járni. Oda az egyik oldalon, vissza a másikon. (az 16,4 km. a Szerk.).
Van egy szolgálati biciklije is, de az 4 éve nem látta. És mire kell figyelni?
Hol van bedőlt fa, hol gyengítette meg valami a gátat (mit tudom én mi, ürgelyuk, meg stb.) És ha lát ilyet? Hát jelenti e-mailen a főnökségnek. És azok mit csinálnak? Semmit. Illetve, pontosított, hogy nem tudja, illetve nem látja… Nem egy stresszes életnek tűnik, főleg ha belegondolunk, hogy egy évben kétszer eresztik le a Balaton vizét, tavasszal meg ősszel. A fizetéséről sajnos nem kérdeztem, meg hogy szoktak-e feketevágást csinálni…
Aztán vízbepottyanás nélkül sikerült visszamásznunk a hajóra, haraptunk valamit, majd a tyúkokkal együtt, 8 fele nyugovóra tértünk.
Szépen jól melegített a Webasto fűtésünk, ezt onnan tudom, mert egész este a szemközti ágy alatti beömlőnyílásból pont a pofámba fújta a fűtés ventilátora az oxigénhíg, meleg levegőt… Pár óra múlva arra ébredtem, hogy teljesen kiszáradt a szám, nem kapok levegőt, pedig sivatagi szél zúg rendszeresen a képembe (ahogy ki-be kapcsolt a termosztát). Hol a pokrócot húztam a fejemre - akkor a lábam fázott és továbbra sem kaptam levegőt - hol befordultam a fal felé, amíg el nem zsibbadt a jobb oldalam, szóval kemény dolog ez a vitorlázás, nem tréfa…
2018.12.05 szerda
2. nap, 75 km (120km)
Hol a mikulás?
Borjádtól Siófokig
Reggel hét helyett fél 8-ra jött Laci, a filmesünk, a Mikulásnak meg semmi nyoma. Gyuszi meg eltűnt mire kikászálódtam, úgy döntött hogy 5 főnek szűk lesz ez a hajó szerinte, és visszament Szekszárdra a Lacit hozó autóval.
Amint a kiszállás-beszállás megtörtént, gyorsan el is indultunk, mert hosszú az út még Siófokig - jó 70 km - és jó lenne besötétedés előtt odaérni.
Én csak most tudtam meg, hogy a Sió csatorna nem a Sió léről kapta a nevét, hanem fordítva, és már évezredek óta itt folyt le a Balaton vize természetes úton. Siófokon az a1860-as években építettek egy vízművet, amivel a Balaton vízszintjét tudják szabályozni, és azóta folyik a Sió mederbe terelve, illetve a vita arról, hogy éppen megint lopják-e a Balaton vizét, vagy „ki akarnak önteni mindenkit, mint az ürgét”. 150 éve… Nincs új a hold alatt…
Azóta a Siót, az évek során kicsit körbe gátazgatták, megszabályozták, így 120 km hosszú lett Siófok és a Duna előtti zsilip között. Ezen a szakaszon 20 méter a szintkülönbség, ami azt jelenti, hogy ha nem akarnak egy 22 méter magas gátat építeni (ugyanekkora zsilippel együtt) a Gemenci erdőben és a szekszárdi dombok lábánál, akkor folyamatosan és nagy hozammal kell leengedni a Balatont vizét Siófoknál ahhoz, hogy a Sió-csatorna végig megteljen egy 2 - 2,5 méter magas víztömeggel, ami a folyókhoz hasonlóan folyik lefelé. Amint elzárják a „csapot” Siófokon, szinte az összes víz szépen lehömpölyög és belefolyik a Dunába. Csak a Siófok utáni fenékgát tart meg egy kb. méteres vizet, hogy ne egy kiszáradt meder ásítozzon a városban. Lejjebb, kb. félúton a Duna felé, a Kapos folyik bele a Sió-csatornába, az táplálja folyamatosan valamennyire, és ezt a vizet duzzasztja vissza a Duna előtti zsilip, kb. 15-20 km hosszan a Gemenci erdőben, egy kis sporthajózásra alkalmassá téve a Sió-t ezen a szakaszon.
Simontornyán - miután elhaladtunk a régi bőrgyár romjai mellett - utolért minket vízügyesek jóval gyorsabb motorcsónakja, és minthogy nem lassítottak időben, a part felé húzódó hajónkat az általuk keltett hullámok rádobták a sekélyebb részre és megfeneklettünk. Ők meg szépen elhúztak… Igazi úriemberek, még vissza is integettek, pedig csak az öklünket ráztuk…
Automatikusan abbahagytam a filmezést, pedig itt jött a java…
Nagy nehezen leszabadítottuk a hajót, és mentünk tovább.
Miután elhagytuk a Kapos folyó betorkolását, elpöfögtünk az ozorai vár alatt is. Az idő szép volt, de sajnos szorított minket, úgyhogy az aznapi kulturális program, az ozorai vár felfedezése elmaradt…
Helyette lett motorszerelés, ugyanis nem sokkal később a kipufogó elkezdett egyre jobban gőzölni, a teljesítmény csökkenése mellett. Talán eltömődött a hűtőrendszer vízszűrője. Ahhoz, hogy megnézhessük, le kell állítani a motort, de előbb ki kell kötni valahol, különben irányíthatatlanul sodródnánk visszafele… Egy kikövezett csatornabeömlés előtt meg tudtunk állni, Zsombor kiugrott és kikötötte a hajót egy fához.
Bazsi nekilátott a szereléshez: szűrő tisztítás, csőkifúvás, légtelenítés, bilincsmeghúzás, majd ugyanez még kétszer és mehettünk is. Egyszerűen hangzik a dolog, de amikor még másodszorra sem sikerült orvosolni a problémát, már majdnem elkezdtünk mi is aggódni…
Szóval indulás. Nagygáz előre, de a hajó tőkesúlya azonnal felült a sekélyes részre, és utána nem mozdult. Megint felültünk az iszapra… Végig próbáltuk a Simontornyánál alkalmazott összes trükköt, de nem történt semmi. Laci meg is kérdezte, hogy mi van akkor, ha itt ragadunk, és nem tudjuk leszabadítani a hajót. Nem mondtam neki, hogy ilyenkor a legnagyobb és legerősebb ember a hajón - mint most ő - le szokott mászni a vízbe, és letolja vagy lehúzza (na, nem a nadrágját), hanem a megfeneklett hajót a homokpadról. Inkább próbálkoztunk még pár dologgal, például hogy előremegy a teljes legénység az orrba, mint egy tengeralattjárón, hogy megemelje a hajó farát, aztán megpróbáltuk She-t egyoldalra dönteni, de mivel dupla tőkesúlya van ez sem segített. Aztán együtemre hintáztattuk, billegtettük hajót jobbra-balra, de végül előre gázzal és a kormánylapát teljes elfordításával sikerült a She-nk farát kitolni a parttól, majd hátramenettel leszabadítanunk az iszappadról. Huhhh…
Már én is kezdtem azon gondolkodni, hogy nagyon nehéz lesz Lacinak abban a 2 cm hideg vízben húzni-vonni a hajót, hátha még a kamerát is tartania kell…
De szerencsére tovább tudtunk menni, így operatőrünk a hajómentési munkálatok helyett a parton hazafelé vonuló birkanyájakat örökíthette meg.
Na, itt mondott Bazsi egy birkapásztoros viccet, de azt csak szóban mondhatom el, különben ki kellene raknom a 18-as karikát…
Lassan de biztosan sötétedik. Siófok még 3 órányi (motor)járásra van, és kezd piszok hideg lenni.
Ezt a fotót valamiért csak fektetve engedi feltölteni. Biztos a hideg miatt...
És még mindig sehol sincs a Mikulás. Persze, hát nincs rendes kémény a Webasto fűtésünkön, nincs hol bemásszon…
Nem baj, van viszont még pálinka.
A sötétben, az egyenes szakaszokon lehet valamit látni, mert kicsit visszatükröződik az ég a csatorna vízfelületén, és éppen még láthatók a kiálló ágak, úszó nádcsomók.
Viszont, ahogy közeledsz a következő kanyarhoz, a partfal, a gát, a rajtaálló fák, eltakarják az ég tükröződését, és muszály bekapcsolni a reflektort, meg a zseblámpát, és azzal pásztázva és követve a partot tudunk szépen befordulni a következő egyenesbe.
Messze már Siófok látható, a stadion fényei jól megvilágítják az eget, szerintem kupameccset játszhat a Siófok. De aztán büntetőkkel kikapnak a paksiaktól, és a siófokiak erre lekapcsolják a világítást. Lehet tovább a sötétben tapogatózni.
Egyszer csak elkezd megint fulladozni a motor, látszólag minden ok nélkül. Lelassulunk, alig haladunk a parthoz viszonyítva, gázadásra nem reagál, vagy iszapot ér a hajónk alja, vagy uszadék csavarodott a propellerre és ráadásul megint gőzöl a kipufogó. Szerelést már nem tervezünk a sötétben, így jobb ötlet híján hátramenetbe váltunk, és tolatunk egy kicsit. Ez segít, mert mintha mi sem történt volna, újból jó sebességgel tudunk tovább haladni. Ha iszapra futott kicsit a tőkesúly, lejöttünk róla, ha valami rátekeredett a hajócsavarra, azt a hátramenettel letekertük, ha valami elzárta a hűtővíz beömlőnyílásait, akkor meg az jött le a tolatással. Nem derült ki mi volt a baj, de az operáció sikerült, a beteg él és virul, tudjuk hogy csináltuk, de azt nem hogy mit gyógyítottunk meg.
Fél óra múlva meg kellett ismételtük az akciót, de szerencsénkre ismét sikerrel jártunk.
Egy világító toronyról messziről azt hittük, hogy az már a siófoki öreg víztorony lehet, de közelebb érve már a Kentucky FC reklámoszlopáról nézett le ránk, korgó gyomrú, fagyoskodó csatornázókra egy kecskeszakállas pofa. Ez már Siófok széle lehet, lassan tapogatóztunk tovább. Itt már kicsit jobban lehet látni, az utcai lámpák megvilágítják az épületeket, amik mellett elhaladunk. A partot jobbról és balról a kereső fényszóróval vizslatjuk, hátha találunk egy jó helyet ahol kiköthetünk, és megállhatunk még a vízlépcső előtt éjszakára.
Este 7-re értünk a siófoki zsiliphez, de mint hogy már három órája a fagyos sötétben hajózunk, úgy tűnik, mintha éjfél lenne. Itt már egész jól látható minden, és végül egy öreg, kicsit megdőlt roncsuszályra kötöttünk rá a hajógyári sziget nyúlványán a folyó közepén, a vízügyesek motorosa mögé. Hohó, itt vannak a zsiványok! Nagy szerencsétek, hogy már fáradtak vagyunk, és nem tréfás kedvünkben, mert üzemanyagra van szükségünk. Szerencsétekre nem benzinre, amivel a ti hajótok megy, hanem gázolajra. Mert igencsak fogytán állunk. Kicsit nagyon aggódtunk már az út vége felé, hogy kitart-e idáig, de elég lett.
Most viszont valahonnan szereznünk kell, nehogy éjjel leálljon a fűtés és megfagyjunk. A kannákkal kétszer elgyalogolni az ÖMV kútig, egyikőnk számára sem tűnt csábító opciónak, ezért Bazsi felhívta egy siófokon lakó régi motoros cimboráját, aki hozott is 40 liter dízelolajat két kannában, amit rögtön be is öntöttünk a hajó tartályába. Ezalatt elfordultak Bazsival még egyszer a mi 5, 10 és 10 literes kannáinkkal, és azokat is megtöltötték. Mindez a hajógyári sziget portásának jóváhagyásával történhetett, mert csak ott tudtunk ki- és bejárni az üzemi területről. Minden alkalommal óvatosan át kellet mászni a teli kannákkal a rozsdás uszály jegesedő, csúszós fedélzetén, de ezt a feladatot is megoldottuk hidegfürdő nélkül.
Miután mindent elvégeztünk szépen behúzódtunk a kabinba, bedurrantottuk a fűtést, és a Webasto kályha hangulatos ventillátorzúgása és melege mellett elbeszélgettünk a régi idők motorkerékpárjairól, Uralokról, P20-asokról, aztán Csepel teherautókról meg Drapál Jánosról.
Miután a pálinka elfogyott, segítőangyalunk hazarepült, mi meg a cowboy-pizsamánkban bevackoltuk magunkat, és lefeküdtünk aludni. Én még bebiztosítottam magam leesés és pofán fújás ellen, és áttettem az ágyam kiemelhető háttámláját a szabad oldalra, ezáltal mintegy nyitott, párnázott koporsót kialakítva magamnak. Nem a hullámzás vagy a hajó dőlése miatti kiesés elleni védekezésül, hanem így a fejem mellett ráteríthettem egy törölközőt, ami megakadályozta, hogy a szemben lévő ágy alatti ventilátor ma este is a képembe nyomja a meleg levegőt…
Ahogy a seregben mondták, büdösben még nem fagyott meg senki, de hidegben már igen…(nem is tudom, hogy-hogy pont most jutott eszembe ez a régi szép mondás)
2018.12.06 csütörtök
3. nap, 68 km (188 km)
Zsilipelés, árbócállítás és irány Keszthely
Reggelre fagyott is rendesen odakünn, de a horgászok rendíthetetlenül lógatták a pecabotjaikat a túlparton.
Bazsi befizette a zsilipelés díját, 11.500 Ft-ot, persze nem a zsilipnél, hanem be kellett kutyagolnia a városba, a vízügy központjába. Ez kicsit olyan, mintha a Tihanyi kompra, csak fenn az apátságnál lehetne jegyet venni…
10 órára felmelegítették a zsiliprendszer hidraulika olaját és résre nyitották a kapukat.
A vízügy motorosa után lassan behajóztunk a zsilipkamrába, és rákötöttünk – a látszólag évtizedek óta - ott álló öreg, Szikra nevű rozsdaboglyára.
Volt a zsilipkamrában egy erős acélbak-szerkezet, ami kb. 1 méterre kiállt a vízből, és elfoglalta a teljes zsilipkamra túlsó felének s jó kétharmadát. El nem tudtam képzelni, hogy mi a bánatér tárolják itt, kell kerülgetni, foglalja itt a helyet. Kérdésemre hamar megtudtam a megoldást – nevezetesen - a jelenlegi helyzet egy közbenső lépés. Amikor csurig tele van a zsilipkamra, akkor majd 2 méter víz van az acélbak állványzat felett. Föléúszik a javításra váró nagyhajó, majd teljesen leengedik a vizet alóla, a zsilipkamrából, és már kész is van a szárazdokk. Lehet hajót javítani anélkül, hogy ki kellene emelni… Ötletes. Mintha csak én találtam volna ki…
A kapukat közben becsukták, és elkezdték beengedni a Balaton vizét. A zsilip két oldalán, a vízszint alatti vezetékrendszerből buzgott fel a víz, és egy bő negyed óra alatt megemelt miket jó 4 méterrel, a Balaton szintjére.
Kihajózás után a telepvezető engedélyével rákötöttünk egy úszódarura, hogy ott végezhessük el az árbócállítás kényes műveletét.
Nem akarom nagyon részletezni, de a lényege a történetnek az az, hogy a hajónk árbócát daru nélkül is fel lehet állítani egy erre szolgáló külön rudazat és csigasor segítségével. Ezáltal, ahogy a holland folyókon és csatornákon is szokták - ha gyakorlott az ember - akár negyed óra alatt is le tudja dönteni az árbócát, hogy át haladhasson egy híd alatt. És persze itt jön a lényeg, hogy utána ismét fel is tudja maga állítani! Mert igaza van annak, aki azt mondja, hogy ő 1 perc alatt is ledönt egy árbócot, ha elvágja a vantnikat...
Na, nekünk kicsit tovább tartott, mint negyed óra, mert elő kellett keresnünk minden alkatrészt, amit négy hónappal ezelőtt szereltünk le és csomagoltunk el. Ki kellet találni, mi micsoda, hová való és be kellett kötni, csavarozni őket a megfelelő sorrendben a helyükre. Néhányszor szükség volt a telefonos segítségre olyan formában, hogy - visszafele sorrendben - megnéztük azokat a fotókat rajta, amit még június végén csináltunk Hollandiában, amikor Bazsival, a régi tulaj segítségével lebontottuk az árbócot.
De, végül is megtaláltuk mindent, talán csak egyszer kellett egy alkatrészt vissza-, illetve leszerelni. Itt is igaz a mondás, amit az építőiparban mondunk, ha elbaltázunk valamit, nevezetesen hogy „Nincs építkezés bontás nélkül”! Röpke 3 óra alatt elkészültünk és már indulhattunk is Keszthely felé.
December 6-án, délután háromkor, naplemente előtt nemsokkal kihajóztuk Siófokról a Balatonra. Elég mámoros érzés, illetve egyben dermesztő is (a hőmérsékletre való tekintettel), -2 fok körül volt árnyékban…
Utunk a Balatonon
Szerintem senki más nem mondhatja el magáról, hogy DECEMBERBEN végig Mikulás-túrázta a Sió-t és a Balatont is...
Teljes vitorlázattal és sífelszerelésben (lécek nélkül) negyedszeleztünk a Tihany fele, bele a naplementébe.
A szoros előtt megjavult a mélységmérőnk is, elhaladtunk a 11,3 méteres tihanyi kút fölött - majd a komp előtt átvágva - beleúsztunk a tükörsima vizen az éjszakába.
A szél végül annyira legyengült, hogy a beeső orrvitorlát becsavartuk és egy szál grósszal motoroztunk, akarom mondani dehogyis, (még nem évült el a történet), vitorláztunk Keszthely felé.
ugye, hogy dől a hajó…
Földvár után leváltottak a kormánynál, lementem a kabinba melegedni, és a tojásokból egy felejthetetlen sonkás rántottát sütöttem két részletben.
Egész jó haladtunk, Badacsonytól borozgatva figyeltük a telefonunk naviján a feltételezett irányt, azt a kis keszthelyi kikötőt, ahol a She telelni fog.
Este tízkor még felültünk a kikötő bejárata előtt egy iszappadra, de mivel itt már lábujjhegyen haladtunk, tolatva könnyen leszabadította Bazsi a hajót. Mondták is másnap, hogy csak dél felől szabad bekanyarodni a kikötőbe.
Az óvatosság legtöbbször jó tanácsadó…
Megérkeztünk.
A decemberi She – túra teljes útvonala a Sió csatornán és a Balatonon
Bazsi több mint 2800 km-t hajózott Hollandiától Keszthelyig!
Bravó! Gratula neki is, meg She-nek is.
És hát persze köszönet Neptunnak is, kinek jóindulata nélkül nem jöhetett volna létre ez a teljesítmény…
A fél Keszthelyt bebarangoltunk, mire találtunk egy még nyitva tartó ír pubot (mással is beértük volna, nem kifejezetten ez után kutattunk), ahol nyugtával ihattunk a medve bőrére…
Ez a nagy Kaland véget ért. Bazsi könyvet akar róla írni, ha kész lesz, megírom itt majd a címét, ez lesz itt a reklám helye:
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
2018.12.07 péntek
Másnap reggel megint kipakoltuk a vitorlákat, úgy mint 5 hónappal ezelőtt a belgiumi Liege-ben,
és készíttettünk egy fotót a csapatról, mielőtt hosszú téli álomra vonultunk…
A telefonommal fordítva fényképezett a hölgy. Ez a Blog.hu nem érti... Én sem...
- VÉGE -
Kedves Olvasó!
Így vagy úgy, de a végére értél ennek a történetnek. Ha tetszett, kérlek kattints az oldal tetején/elején lévő kék lájk gombra (2020 január 7-én kapcsoltam be), nagyon örülni fogok minden visszajelzésnek.
Balaja
ui.: itt láthatók a kisfilmek, amit utunk során Gál László készített:
http://zoldmagazin.blogspot.com/
Itt a bizonyság arra, hogy szinte gyedül, (négy) félkézzel felállítom az árbócot. Csak erős idegzetűeknek…
A She nevű vitorláshajó útja a Sión a Balatonra:
Első nap: Keselyűs - Borjád
Harmadik nap: Zsilipelés, árbócállítás, vitorlabontás
